A szem különböző betegségei, látási panaszok, és azok gyógyítási lehetőségei között segítjük eligazodni az Olvasót.

2009. március 29., vasárnap

A szemüvegkeret választásának szempontjai


A háromszög formájú arc keskeny homlokkal indul és szélesedik, ahogy halad az orca, illetve az áll irányába. Ez esetben az arc felső harmadának szélesítését kell célként kitûzni, a szemüvegkeret vásárlása során. Olyan keretet keressen magának, aminek harsány színe van, felsõ felén díszített. Jó választás ilyen esetben a hízelgő macska-szem formájú szemüvegkeret.

A fordított háromszög formájú arcnak a felső harmada nagyon széles, és az áll irányába keskenyedik. Ilyenkor a felsõ rész keskenyítését kell célul kitűzni. Olyan keretet célszerû választani, aminek az alja szélesebb, nagyon halvány színe van. Ilyenkor a természetesség, esetleg a keret nélküli szemüveg jelent kitûnõ választást.

A gyémánt formájú arc a szem vonalában és az állkapocsnál keskenyebb. Az arccsontok itt nagyon hangsúlyosak. A gyémánt formájú arc a legritkábban előforduló arcforma. Akinek ilyen az arca, annak szemeit kell hangsúlyoznia, és arccsontjához igazítania. Olyan szemüvegkeretet válasszon, aminek szépen kidolgozott, díszes szemöldökvonala van. Ha az arca ilyen formájú, akkor választhat keret nélküli, ovális vagy akár macska-szem alakú szemüveget is, mind kiválóan fog Önnek állni.

A téglalap formájú arcra az jellemző, hogy hosszabb, mint a szélessége. Hosszú, egyenes orca és néha nagyobb orr jellemzi. Ilyenkor a szemüvegkerettel az arcot igyekszünk rövidebbé és harmonikusabbá tenni. Ajánlott a fentről lefelé mélyülő forma, mint a kerekebb P-3 alak, hangsúlyos és dekoratív halántékvonallal, mely szélesíti az arcot és rövidíti az orrot is.

Az ovális arc kiegyensúlyozott arányai miatt a legideálisabb. Ez a fajta arcforma se nem szögletes, se nem kerek. Ilyenkor célszerű megőrizni az arcforma harmóniáját, és olyan keretet választani mely teljes természetességében megőrzi az arcot. A keret legyen olyan széles, vagy egy kicsit szélesebb, mint az arc legszélesebb része. A mandula vagy dió formájú szemüvegkeretek melyek se nem túl szélesek, se nem túl keskenyek, nem borítják fel az arc egyensúlyát.

A kör alakú arcot kerek vonalak jellemzik, és kb. ugyanolyan hosszú, mint amilyen széles. A kerek archoz olyan keretet érdemes választani, mely egy kicsit keskenyíti vagy hosszabbítja az arc formáját. A szögletes, keskeny keretek, segítenek az arc megnyújtásában. Az orrnyergen átívelõ rész legyen semleges, mely szélesíti a szemeket. A színes halántékvonal szintén szélesít. Az olyan keretek a megfelelõek, melyek inkább szélesek, mint pl. a nyolcszög formájú.

A négyzet alakú arcot erõs, karakteres állak, és széles homlok jellemzi. Ugyanolyan arányban széles, mint amilyen arányban hosszú. Ilyenkor az arcélet lágyítani, az arcformát megnyújtani célszerû. A keskeny, kerek formájú szemüvegek lágyítják az arc szögletességét, a keret legyen az arcnál szélesebb. A legjobb választás ez esetben a keskeny ovális szemüvegkeret.

Nincsenek megjegyzések: